Gazdaság
Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek
A Budapesti Közművek napelemei által termelt zöld áram évente több mint 200 tonna üvegházhatású gáz kibocsátásának elkerülését fogja eredményezni.
2024.04.19 22:30MTIAz év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. azt közölte, hogy a saját szakembergárdájukra támaszkodva számos telephelyén létesítenek napelemes kiserőműveket.
Hozzátették, hogy a fejlesztések megalapozásaként a Budapesti Közművek 2023-ban nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként napelemmodulokat, invertereket, tartószerkezeteket vásárolt.
A telepítések még az idén - az engedélyezési folyamatokat is figyelembe véve - teljeskörűen megvalósulnak, összesen több mint tucatnyi telephelyen közel 500 kW lesz a Budapesti Közművek különböző divízióinak (FŐTÁV, FKF, FŐKERT, BTI, FŐKÉTÜSZ) üzemi épületei tetőszerkezetein elhelyezett termelő kapacitás.
A Budapesti Közművek napelemei által termelt zöld áram évente több mint 200 tonna üvegházhatású gáz kibocsátásának elkerülését fogja eredményezni - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06