Sport
Cselgáncs Eb - Pongrácz Bence is bronzérmes
A 66 kilogrammos Pongrácz Bence bronzérmet nyert a zágrábi olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.
2024.04.25 18:32MTIA VSD 24 éves versenyzője a harmadik helyért kiírt mérkőzésen Alberto Gaitero Martinnal csapott össze. Az eddig két European Open-ezüstöt gyűjtött magyar még nem találkozott spanyol riválisával, aki kétszer is állt már Eb-dobogón: 2021-ben Lisszabonban harmadik, 2022-ben Szófiában pedig második lett.
Az első három és fél percben csak intéseket láthatott a közönség, ám ekkor a dunakeszi dzsúdós egy külső horogdobásra vazaarit kapott, a 27 éves riválisa pedig a hátralévő időben már nem tudta utolérni őt.
"Még nem fogtam fel ezt, de régóta vártam már, hogy valahogy kijöjjön belőlem a munka" - mondta Pongrácz az M4 Sportnak. "Jó napom volt, és nagyon akartam bizonyítani. Ez az első érmem világversenyről, Utánpótlásban sem jött össze, úgyhogy nagyon örülök".
Pupp Réka után alig harminc perccel Pongrácz szerezte meg a magyar cselgáncssport 56. bronzérmét.
Az Európa-bajnokság pénteki versenynapján magyar részről Szegedi Dániel (73 kg), Ungvári Attila (81), Özbas Szofi (63) és Gercsák Szabina (70) lesz érdekelt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06