Külföld
Hszi Csin-ping: Kínának és az Egyesült Államoknak partnernek kell lennie
A nemzetközi közösség közös vágya a kétoldalú párbeszéd megerősítése.
2024.04.27 07:37MTIKínának és az Egyesült Államoknak nem riválisnak, hanem partnernek kell lennie - szögezte le Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken Pekingben Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén.
Mint mondta: a nemzetközi közösség közös vágya a kétoldalú párbeszéd megerősítése - közölte a kínai külügyminisztérium.
A kínai vezető hangsúlyozta továbbá, hogy a két országnak közös nevezőt kell keresnie, félre kell tenniük a nézeteltéréseiket ahelyett, hogy "ördögi versengésbe bocsátkoznának" - idézte Hszit a kínai külügyminisztérium.
Hozzátette: a két országnak a szavakat tettekkel kellene honorálnia, ahelyett, hogy egy dolgot mondanának, de az ellenkezőjét tennék.
"Kína örömmel látja a magabiztos, nyitott, gazdag és virágzó Egyesült Államokat (.) és reméljük, hogy az Egyesült Államok is pozitívan tekint Kína fejlődésére. Ez alapvető kérdés, amellyel foglalkozni kell" - szögezte le a kínai elnök.
Hszi reményét fejezte ki, hogy Washington pozitív fényben tud tekinteni Peking fejlődésére annak érdekében, hogy a kétoldalú kapcsolatok valóban stabilizálódjanak, javuljanak és előrelépjenek.
A péntekig tartó, háromnapos kínai látogatáson tartózkodó Blinken az után találkozott Hszivel, hogy több mint 5 órás tárgyalást folytatott Vang Ji kínai külügyminiszterrel, ahol az amerikai diplomata kifejezte az amerikai oldal aggodalmait és elmondta, hogy a két ország között aktív diplomáciára van szükség.
"A kínai-amerikai kapcsolatban számos zavar támadt. A többi közt Kína önnön fejlődéséhez való legitim jogait elnyomják, és kihívásokkal nehezítik, hogy Peking érdekei szerint cselekedhessen" - mondta Vang Blinkennek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06